Érzelmi “Fel a fejjel”

Játszatok "Fel a fejjel"-t és segítsetek egymásnak a kitalálni a kártyákon szereplő, érzelmeket leíró szavakat.

Cél

Az egyes érzelmek megértése és annak tudatosítása, mikor éljük át azokat.

Szükséges anyagok

Opcionálisan egy időmérő, mint pl. egy 1 perces homokóra. Családoknak, 6 évnél fiatalabb gyerekek esetén megfelelőbb egy 2 vagy 3 perces időmérő.

Feladatok

1. Szükséged lesz egy párra vagy egy kis csoportra és az asztalon lefelé fordított érzelem kártyákra. Az első “Kitaláló” választ egy kártyát és anélkül, hogy megnézné felteszi a homlokára, hogy a többiek lássák. Ha szeretnétek, elindíthattok egy stoppert.
2. A többiek segítségeket adnak a “Kitalálónak” hogy milyen szó szerepel az érzelem kártyán, úgy, hogy egyáltalán nem használhatnak érzelmeket leíró szavakat. A segítség csak olyan helyzetek a leírása lehet, amikor ezt az érzelmet érezzük. Például, ha a kártyán az “IJEDT” szó szerepel, a segítség lehet a következő: “Amikor egy zsúfolt helyen vagy, hirtelen körbenézel és nem találod azt az embert, akivel voltál.”
3. Amikor a “Kitaláló” helyesen kimondja a szót, egy másik ember lesz a kitaláló és ő húz egy újabb kártyát. A játék addig tart, amíg lefut az időmérő, és a csoport azt a pontszámot kapja meg, amennyi szót addig helyesen kitaláltak közösen.

Megbeszélés

  • Voltak könnyebben és nehezebben kitalálható érzelmek? Vajon miért?
  • Hasonló helyzetekre gondoltak az emberek az érzelem szavak leírásánál? Vajon miért?
  • Vajon mi történne ha az emberek jobban tudatában lennének, mikor milyen érzelmet
    élnek át… és ismernék érzelmeik okát is.

Ha teheted, kérünk oszd meg a képedet a közösségi médiában, használd a #EQChildrensDay, hogy te is csatlakozz az ENSZ kezdeményezéséhez. A posztodban azt is írd le, miért alapvető emberi jog a gyerekek és az felnőttek számára érzelmekről tanulni.

Kibontás írásban

Írj egy történetet arról, milyen lenne, ha az embereknek folyamatosan kártyák keringenének a fejük körül, melyek leírnák az aktuális érzelmeiket.

Szerző/ Kredit

Patty Freedman
0 Comments

Submit a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

About this activity…

AGE:

SDG:

GROUP SIZE:

EQ AREA:

Időtartam:

3- 6 perc páronként vagy kis csoportonként

Demó Videó: