Körök, ahová tartozom

a valahova tartozás érzésének nem kell elvontnak lennie. Megszámlálhatjuk a csoportokat, amelyekhez tartozunk, és megnevezhetjük azokat a személyeket, akiknek a körében szeretve érezzük magunkat

Cél

A gyermekek úgy fogják elhagyni ezt az állomást, hogy tudatosították magukban, kikkel éreznek kötődést. Tudni fogják, kihez forduljanak szükség esetén, és meg tudják határozni, kivel szeretnének szorosabb kapcsolatot kiépíteni.

Szükséges anyagok

Feladatok

  1. Készítsd elő az alapanyagokat a körök megalkotásához. A gyerekek rajzolhatnak papírra, de tovább is lehet lépni a papír-ceruza koncepcióból, és bármilyen alkotási módot felhasználni: akár odakint is lehet dolgozni (kövek, homok, hoolahoop-karika stb).
  2. Magyarázd el a feladatot. Ahhoz, hogy segíts a gyermekeknek látni, mennyi különböző csoporthoz tartoznak (család, barátok, iskola, sportcsapat, klubok, tágabb család, stb. rajzoltass velül egymással átlapoló “Köröket ahová Tartoznak”
  3. Először helyezzék el önmagukat az ábrán (rajzolva, nevüket leírva, valamilyen módon jelölve). Ezt követően megalkotahják az első kört önmaguk köré, felcímkézve/lerajzolva a csoportot (pl. család, anya, apa, tesó)
  4. Addig adjatok több és nagyobb “Köröket ahová Tartoznak” az ábrához, amíg az összes csoport szerepel rajta, ami csak az eszükbe jut.
  5. (Választható) Kapcsoljatok érzéseket az egyes személyekhez. Kérd meg őket, osszanak meg érzelmeket kifejező szavakat, melyek leírják, hogyan éreznek akkor, amikor az egyes csoportokkal vannak együtt (pl: úszó csapat – erős; család – szeretve lenni). Ezután jelenítsék meg ezt az érzelmet az ábrájukon: szavakkal, vagy illusztrációval. Ha van kedvük hozzá, a gyermekek megoszthatják a képüket egy társukkal vagy egy kisebb pcsoorttal.

Megbeszélés

  • Mikor ezekre az emberekre gondolsz, akik mind szeretnek téged, hogyan érzed magad?
  • Kihez fordulnál különdöző szükségleteiddel – például ha szükséged van egy ölelésre, vagy éppen segítségre a házi feladatoddal?
  • Kivel tudsz leginkább önmagad lenni és mi kéne ahhoz, hogy még inkább önmagad lehess másokkal?
  • Kihez szeretnél közelebb kerülni és vajon milyen lépéseket tudnál tenni annak érdekében, hogy ez megtörténjen?

Kibontás írásban

Kapcsoljatok érzelmeket mindegyik csoporthoz annak alapján, hogy hogyan érzi mgát a gyermek amikor az egyes csoportokkal van együtt. 

Rajzaikat meg is oszthatják egymással kisebb csoportokban.

Szerző/ Kredit

Patty Freedman
0 Comments

Submit a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

About this activity…

AGE:

SDG:

GROUP SIZE:

EQ AREA:

Időtartam:

5-15 percek

Demó Videó: